A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ bérleti szerződése ősszel lejárt az általa használt földekre, ennek ellenére bevetették a területet. Az új nyertes bérlők tavasszal ezt kiszántották, mondván, most már ők a terület jogszerű használói, és fél éve nem tudják a földet használni. A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ szerint viszont a szántással 150 milliós kárt okoztak – idézi fel az Index.
A jegyző által meghozott birtokvédelmi határozatokkal szemben eddig nyolc keresetlevél érkezett a Székesfehérvári Törvényszékre a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ügyében. Ezen kívül maga a társaság is kezdeményezett eljárást birtokvédelem ügyében. Három tárgyalást pénteken tartanak, a továbbiak május végén várhatók – áll a bíróság közleményében.